Hello Világ! Megérkezett a KAMARÁS borászat és ajtóstul rontott be a magyar borkörforgásba.Amikor az ember 10-15 évet fáradozik mindenfajta elismerés nélkül a szőlőben hidegben, esőben, tikkasztó hőségben, azért, hogy majd egyszer a távoli jövőben lássa az eredményét, álmában sem gondol arra, hogy debütáló évjáratával a legrangosabb hazai és nemzetközi versenyeken fog sikereket elérni.
Kamarás Gyuri, a családi borászat szakmai vezetője megélte a legnagyobb mélységeket, amelyeket a borász szakma nyújtani tud, hogy aztán 2023-ban az első palackozott évjárat „Téboly” névre keresztelt Chardonnay bora 88,33 ponttal ezüstérmet szerezzen a Vinagora Nemzetközi Borversenyen, valamint aranyérmet a Magyar Országos Borversenyen. A két verseny színvonalát jól mutatja, hogy a Vinagora Magyarország egyetlen nemzetközi borversenye, mely tagja a legszigorúbb szakmai nívót képviselő versenyeket tömörítő világszervezetnek, a VINOFED-nek. 15 ország, több mint 900 bora versenyzett a díjakért, valamint világ minden tájáról érkező borszakértők többfős bizottságokban kóstolnak, így az egyéni ízlés befolyása minimális. Borunk egyike volt azon 5 mátrai borászatnak (Babiczki, Dubicz, Szőke Mátyás és Zoltán, Dominium, KAMARĀS) akik díjazásban részesültek.
Az Országos Borverseny pedig az egyik legrangosabb hazai megmérettetés, ahol több mint 20 magyar borvidék és 200-nál is több pincészet versenyez. Nagy öröm számunkra, hogy egy ilyen sokszínű és tradicionális borkészítő országban, mint Magyarország, a szakma a legmagasabb elismerésben részesítette borunkat.
Ezek az elismerések jó visszaigazolása a kemény munkába, a családi borászatba és a minőségi bor iránti szenvedélyünkbe vetett hitnek. Arra sarkallnak, hogy a jövőben ne csak megismételjük, de túl is szárnyaljuk elért eredményeinket. A „Téboly” Chardonnay, a hagyomány és az innováció házasságának igazi bizonyítéka, azoknak az értékeknek, amelyek borászatunk sarokköveit képezik.
Borunk felejthetetlen íz- és felfedezőútra invitálja a borrajongókat. Kóstoljátok, szeressétek és kortyolás közben gondoljatok arra, hogy minden káoszban ott van a gyönyör és a lehetőség.